Magyarok Kenyere búza-összeöntő ünnepség Líceumunkban

A Magyarok Kenyere Kárpátaljai búza-összeöntő ünnepségére 2017. augusztus 12.-én (szombaton) 10:00 órakkor vette kezdetét intézményünkben a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban. 
Az idén is útjára indították a Magyarok Kenyere adománygyűjtő akciót, amely az elmúlt években minden várakozást felülmúlóan sikeres volt. A program bonyolításában kiemelkedő szerepet vállaltak a KMKSZ alapszervezetei és a történelmi egyházak. 
A kárpátaljai gazdatársadalom, cégek, szervezetek több mint 82 tonna adománnyal támogatták a kedvezményezett líceumokat, gimnáziumokat, gyermekotthonokat és karitatív szervezeteket. Ez a mennyiség többszörösen haladta meg a más elszakított nemzetrészek által gyűjtött búza összmennyiségét. Az idén azt tűzték ki célul, hogy nemcsak a mennyiség növelése fontos, hanem, hogy minél több gazda járuljon, akár csak jelképes mennyiséggel is az akcióhoz. Továbbra is fenntartották azt a célt, amit tavaly majdnem elérek, hogy minden magyarlakta településről kerüljön a kárpátaljai Magyarok Kenyerébe az éltető szemből. Számításaik szerint Kárpátalja vonatkozásában ez mintegy 111 települést jelent.
Idén második éve a búza mellett Kárpátaljáról viszik a Magyarok Kenyere dagasztásához szükséges vizet is, amelyet a Fekete-Tisza forrásából merítenek. A vízért szerdán kisebb csapat utazott a Tisza-forráshoz Őrhidi Lászlónak és Molnár Lászlónak, a KMKSZ kulturális titkárának vezetésével. A csapattal tartott lapunk tudósítója is. Legmagyarabb folyónk forrásának vizét egy erre a célra készített, díszes kis hordóba töltötték, abban juttatják el a magyarországi pékmesterekhez. A Tisza forrásának vize különösen jóízű, s egyben, mint maga a folyó és a Magyarok Kenyere program, jelképezi a Kárpát-medence magyarságának összetartozását.
Kárpát-medencei szinten az idei felajánlás mennyisége még nem végleges, de eddig több mint 500 tonna búza gyűlt össze. Ebből a kárpátaljai gazdák 82 tonna búzát ajánlottak fel – jelentette be Korinek László, a Magyarok Kenyere Program elindítója a Veszprém megyei Nemeshanyban, ahol összeöntötték az ünnepi kenyérhez a felajánlott gabonát. Hozzátette, a liszt és kenyéradomány mintegy 80 ezer nehéz sorsú gyermekhez jut majd el, több mint 130 szervezet segítségével, és ebből sütik majd az ünnepi kenyeret is a Somogy megyei Nagybajomban.

















Népszerű bejegyzések