„ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK”


Október elsején, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum udvarán kerékpár átadóra került sor.
A nem mindennapi eseményt az intézmény vezetője, Tóth Jenő nyitotta meg. Köszönetet mondott Gelei Botond Petőfi Program ösztöndíjasnak, az Árkosi Dr. Gelei József Alapítvány létrehozójának az adományért. Az alapítvány jóvoltából ugyanis a líceum húsz kerékpárral gazdagodott, melyek értéke közel egy millió forint.
Ezt követően Gelei Botond osztott meg néhány gondolatot a diákokkal. Elmondta, hogy fontosnak tartja a mozgást nem csak tornaórákon, de a szabadidőben is. A kerékpárokkal akár kisebb biciklitúrákat is szervezhetnek, melyek során a csapatból közösség kovácsolódhat, és így bejárhatják egész Kárpátalját, megismerhetik annak nevezetességeit, szépségeit.
A kerékpárokat Tóth Jenő atya áldotta meg. A diákok nagy örömmel fogadták az új bringákat, amelyeket átadó után ki is próbálhattak. 









Népszerű bejegyzések