„EGYÜTT ERŐ VAGYUNK, SZERTESZÉT GYÖNGESÉG.”

A tavaszi szünetben néhány diákunk és a tanárunk kikapcsolódásként egy erdélyi kiránduláson vett részt. Az útiterv kissé nehezen állt össze, hiszen egy hatalmas területről beszélünk, amelyet lehetetlen négy nap alatt körbejárni. Azonban tekintettel ara, hogy Erdély milyen sokszínű, igyekeztünk minél többféle látványosságot sűríteni az útba, amely magába foglalt néhány jelentősebb templomot, hegyet, szorost, várat, de még egy sóbányát is.

 Az indulás április 4-én, pontban 12 órára volt tervezve, amelyet sajnos nem sikerült betartanunk. A váratlan, ugyanakkor néha kellemetlen meglepetések mindig akkor érik utol az embert, amikor a legkevésbé számít rá. Így volt ez velünk is, hiszen az autóbusz, amellyel ezt a kirándulást terveztük, úton a líceum felé lerobbant. A pótbusz, illetve sofőr szerzése az utolsó pillanatban nem  kis kihívást jelentett a szervezőnk számára, ám egy kisebb segítséggel sikerült megoldani a problémát, és délután háromkor a Jóisten gondviselésének köszönhetően útnak indulhattunk a Nevetlen-Halmi határátkelő felé. Ez úton is köszönetet mondunk Kacsur Andrásnak, az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház igazgatójának a segítségéért.

Ami a határátkelést és annak „gyorsaságát” illeti, azt hiszem, nem kell részleteznem, hiszen röpke három óra elteltével átléptük az országhatárt, ahonnan utunk Kolozsvárra vezetett. Kolozsváron a Villa Diakónia adott nekünk otthont éjszakára, ahol több mint 200 kilométer után mindenki kipihenhette az utazás fáradalmait.

Csütörtök reggel egy kisebb városnézés következett. A román központon keresztül haladtunk a város magyar központjához, s közben megtekinthettük az operaházat is, amely csodálatos építészeti látványosság. A magyar központhoz érve megtekintettük a híres Mátyás király szoborcsoportot, amely Kolozsvár egyik jelképévé vált az évek során. Varju Zoltán, líceumunk tanára, ismertette a szobor hányattatott sorsát a diákokkal, akiket láthatóan lenyűgöztek a szobor hatalmas méretei és kidolgozottsága.

A szobor mögött található Szent Mihály-templom Erdély második legnagyobb temploma. A templom sok történelmi esemény színhelye volt, többek között Márton Áron itt mondta el 1944-ben híres beszédét is, amellyel elítéli a zsidók üldözését:

„Aki felebarátja ellen vét, veszélyezteti a kereszténység kétezer éves munkájának nagy eredményét, az emberek testvériségének gondolatát.”

Egy rövid imát követően folytattuk utunkat Mátyás király szülőházához. Ezt követően pedig még jutott időnk a Farkas utcai református templom előtt található Sárkányölő Szent György szobrot is megtekinteni. Úton a busz felé elhaladtunk Kolozsvár történelmi temetőkertje, a Házsongárdi temető mellett.

Egy gyors létszámellenőrzést követően el is indultunk a busszal a következő állomásunkhoz, a tordai sóbányához, amelyet Erdély egyik legértékesebb látnivalói között tartanak számon. A só bányászása 1932-ben leállt, így napjainkban már csak gyógyhely, illetve turisztikai központként üzemel. A barlang látogatása során egészen a Terézia-barlangig lementünk, amely a legemlékezetesebb része a bányának, hiszen itt található a földalatti tó, amelyen a bátrabbak akár a csónakázást is kipróbálhatták. Kicsit feljebb található tekepálya, billiárdasztal, valamint egy óriáskerék is. Ami a helyben a legelképesztőbb, hogy az egész a föld alatt van.

A sóbányában tett látogatás után a szabadban elfogyasztottuk a hideg ebédünket, és már indultunk is tovább.

Következő megállónk Korondon volt, amely a Sóvidék legnevezetesebb települése, egy híres fazekasfalu. Itt néhány szuvenírt vásárolhattunk az út szélén kereskedő helyiektől, majd folytattuk utunkat szállásunk felé, amely aznap a csíkszeredai Csillag Motel volt. A finom és bőséges vacsora után mindenki elfoglalhatta a szállását, és kipihenhette azt a több, mint 200 kilométert, amit a nap folyamán magunk mögött hagytunk.

A pénteki volt az utolsó teljes nap, amit együtt töltött a csapat. Hosszú út állt előttünk, így már reggel 7-kor, egy bőséges reggeli után, útnak is indultunk. Elsőként Csíksomlyóra utaztunk, ahol hálát adtunk Babba Máriának, hogy az elmúlt két napban vigyázta utunkat, és kértük segítségét a következő napokra is. Ezt követően két nagyobb várost vettünk célba, elsőként Segesvárra látogattunk, ahol idegenvezetőnk nagyvonalakban ismertette a város történetét, majd a várban is körbevezetett minket. Sok mindent megtudhattunk az óratoronyról, valamint a megmaradt tornyok közül is megtekinthettünk néhányat, amelyek mindegyike a védelmére kijelölt céhek nevét viseli. A várhegyre is felmentünk, ahol az iskola volt található. Az út ide egy 178 fokból álló fedett diáklépcsőn vezetett, amelyet  1642-ben építettek.

Elbúcsúzva idegenvezetőnktől néhány perc nézelődés és vásárlás után visszaindultunk a buszhoz, amellyel Gyulafehérvárig csak egy rövid ebédidőre álltunk meg egy lerobban tankolónál. Gyulafehérváron a történelmi belvárost tekintettük meg, ezek közül is elsőként az érseki székesegyház történetével ismerkedhettünk meg Gelei Botond, Petőfi-programos barátunk segítségével. Egy hosszabb séta keretein belül láthattuk még a volt tiszti kaszinó épületét, a püspöki palotát, áthaladtunk a Szent György-kapun, majd visszafelé kívülről beleshettünk a múzeumba, és az ortodox székesegyházat is láthattuk.

Éjszakai szállásunkig még volt néhány kilométer távolság Gyulafehérvártól. A táj szépsége azonban nem engedte, hogy legalább néhány percre ne álljunk meg gyönyörködni benne. A hatalmas sziklák és sziklafalak jobban érzékeltették, mint egy gótikus templom, hogy milyen kicsik vagyunk a Teremtőhöz képest. A Székelykő hármas csúcsa alatt elhelyezkedő településen, Torockón, már vártak minket vendéglátóink, akik vacsorára egy különleges helyi specialitást készítettek el nekünk, egy tárkonyos savanyú levest. Az új ízek mindenki számára tetszettek, és jóízűen fogyasztottuk el az ételt.

Másnap a reggeli után megköszöntük vendéglátóink figyelmességét, és útra keltünk Nagyvárad irányába. Csak néhány perc erejéig álltunk meg a Királyhágónál, hogy még utoljára visszatekintsünk a mögöttünk hagyott hegyekre és kilométerekre.

Váradon a kanonok soron keresztül jutottunk el a székesegyházig amelyet Szent László Székesegyházként emlegetnek annak ellenére, hogy eredetileg Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel a templomot. Ez annak köszönhető, hogy a hagyomány szerint Nagyváradon temették el Szent Lászlót .

A Nagyváradi Székesegyház megtekintése után elindultunk a belváros felé, a Sebes Kőrös felett megpihentünk, onnan pedig már csak néhány méterre volt a főtér. Miután a Fekete Sas palotát és a "Holdas-templomot" is megtekinthettük, lehetőségünk nyílt nézelődni a húsvéti vásáron, és még néhány kép is készülhetett a „húsvéti nyuszival” (aki tudott magyarul).

Ezt követően busszal indultunk a helyi Lotus Centerhez, ahol kissé későn, de megebédeltünk, és már indultunk is a határ felé. Az átkelés nem ment percek alatt, de végül este kilenc körül már haza tértünk Kárpátaljára, ahol az első állomásnál köszönetet mondtunk Varju Zoltánnak, a kirándulás főszervezőjének, hogy ilyen csodálatos helyeken járhatunk, és hogy ezer új élménnyel lettünk gazdagabbak.

Az első és második nap fényképeit IDE KATTINTVA tekinthetik meg.

A harmadik nap fényképeit IDE KATTINTVA tekinthetik meg.

A negyedik nap fényképeit IDE KATTINTVA tekinthetik meg.

Gelei Botond kiránduláson készített fényképeit IDE KATTINTVA tekinthetik meg.